A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Yahoo. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Yahoo. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. május 5., hétfő

Véget ért a huza-vona?

A Microsoft egyelőre eláll a Yahoo! felvásárlásától.
Bár a Microsoft a régi 31 dollátosnál magasabb árat kínált (33 dollár), a Yahoo-nak ez sem volt elég, ragaszkodott a 37 dolláros részvényenkénti árhoz.
A Microsoft nem fogadhatja el, mivel túlságosan felülértékelné a Yahoo!-t, ellentétes lenne a vállalat és tulajdonosainak érdekeivel.
Több elemző is úgy gondolja, hogy a Yahoo! hibát követett el, hogy nem fogadta el a Microsoft ajánlatát.
Sokan arra számítanak, hogy a Yahoo! részvényeinek értéke a hétfői tőzsdenyitáskor meredeken esni fog.
Akadnak természetesen elemzők, akik érteni vélik Jerry Yang motivációit: szerintük a Yahoo! már feljövőben van, az elmúlt évek súlyos válsága elmúlt. Az ő véleményüket látszik alátámasztani az is, hogy a hírek szerint a Yahoo! és a Google a jövő héten együttműködési megállapodást ír alá, s újra felmerült annak a lehetősége is, hogy az AOL-lal megszakadt tárgyalások is folytatódnak.
De felmerül egy harmadik lehetőség is, mely szerint Steve Ballmer egy újabb ügyes húzásáról van szó, aki a sok kellemetlenséggel járó ellenséges felvásárlás helyett a kivárásra játszik. Ballmer bízhat az elégedetlen Yahoo!-részvényesekben, akik a várható árfolyamcsökkenést nem fogják jó szemmel nézni, s várhat egy kedvezőbb piaci helyzetre, amikor már nem lehet a Microsoft ajánlatát visszautasítani.
Forrás

2008. április 14., hétfő

A Yahoo! megveszi a magyar IndexTools-t

A Yahoo! megállapodott a webanalitikai termékeket fejlesztő magyar Tensa Kft (IndexTools), felvásárlásáról.
Az IndexTools szolgáltatásai az amerikai és nyugat-európai elektronikus kereskedelmi piacok meghatározó cégei számára nyújtanak azonnali és pontos információkat webes kampányaik hatékonyságáról.
Forrás

2008. április 12., szombat

Lejárt a türelmi idő... (Microsoft vs. Yahoo!)

A Microsoft háromhéten belül döntést akar... Elfogadják-e a Yahoo! felvásárlási ajánlatát.
A Microsoft elhatározta, hogyha április 26-áig nem születik megegyezés, akkor közvetlenül a Yahoo! részvényeseihez fognak fordulni, s mindent megtesznek annak érdekében, hogy elérjék egy új igazgatótanács megválasztását.
Felvásárlási ajánlatot még januárban tettek a Yahoo!-nak, a
hivatalos bejelentés február elsején történt meg, de az ajánlatot a Yahoo! akkor elutasította, mert alacsonynak találta a vételárat. (Ez az összeg 44,6 milliárd dollár volt, ma már a Yahoo! részvények csak 41 milliárd dollárt érnek.)
A további halogatás csak árthat a részvényeknek, és a keresőcég pedig mind jobban lemarad az internetes versenyben, állítja a Microsoft.

2008. március 30., vasárnap

Közösségi oldalak szabványosítása

A Google kezdeményezte, a Yahoo! csatlakozott...A Google kezdeményezésének a célja, hogy egységes platformot hozzanak létre a közösségi helyek eszközeinek a működtetéséhez.
Csak nemrégiben kezdődött meg a valódi együttműködés, azáltal, hogy a Google, a Yahoo! és a MySpace létrehozta a nonprofit módon működő OpenSocial Alapítványt, amelynek célja egy semleges és jól használható platform kialakítása. A jövőbeni kódszabvány lényege, hogy lehetővé tegye a népszerű webes szolgáltatások azonos platformon való működését.
A jövő egyik nagy kérdése, hogy a Facebook csatlakozik-e majd?

2008. március 7., péntek

MIX konferencia: Microsoft vs. Google


Steve Ballmer az idei MIX konferencián kiemelten beszélt arról, hogy a cége törekedni fog az online hirdetési piacon történő előrelépésre, elismerte ugyanis, hogy e területen jóval elmaradnak a Google mögött. Újfent utalt szándékára, hogy felvásárolja a Yahoo!-t, ami jelentős mértékben csökkentené hátrányukat.
Steve Ballmer kijelentette, hogy a Microsoft minden erejével azon lesz, hogy "lenyomja a Google-t".


Kapcsolódó cikkek: